2014. március 6., csütörtök

A magyar szürke 48 árnyalata a Klubrádióban - Dobszerda Váradi Julival

A beszélgetés maga:




 Dési János, a Népszava és a Klubrádió munkatársa nagy munkába fogott: lexikonná varázsolta össze a magyar közélet 48 prominens alakjának pályaképét – jobbról is meg balról is. A magyar szürke 48 árnyalatából megtudhatjuk, ​ki mit gondolt egészen másként vagy esetleg ugyanúgy, mint ma. Egyiküket, másikukat füllentésen is rajtakapjuk. És akit szeretünk a kínálatból, abban tényleg megbízhatunk? ​Kiderül a mi kis politikus határozónkból. ​A szerző temérdek tanulságos dokumentumot is csatasorba állít a politikusok jellemvonásainak ​felvázolására. E​bben Pápai Gábor sietett Dési segítségére: minden résztvevőről készített egy-egy ​jellemző karikatúrát. Így Önnek mindössze erre a kis politikushatározóra van szüksége, hogy ​szerencsésen túlélje az áprilisi választásokat! ​

Gálvölgyi János ajánlása:​

 ELŐSZÓ, AVAGY „CETERUM CENSEO”
 … mindjárt az elején be kell vallanom, elfogult vagyok a szerzővel. Kedvelem. Szeretem az írásait. Rádiós jegyzeteit, beszélgetéseit abban a bizonyos egy rádióban. Személyesen nem sokat találkoztunk, és ha igen, akkor sem jutottunk túl az udvarias köszönésen. Egyetlen komolyabb beszélgetésünkre emlékszem, amikor egy nyári estén, egy balatonszárszói kertben, kukta sapkában állt egy kondér mögött mint önkéntes szakács, és arról társalogtunk, hogy eléggé átsült-e a szürke marha. Apropó, szürke marha. Ezt a könyvet olvasva, Nagy Lajos „Képtelen természetrajza” jutott eszembe. Ő abban valós és kitalált állatokról ír. Dési János ebben a könyvében valós és kitalált (ebben az esetben „de jó, ha nem lenne”) politikusokról ad pontos, élet-karrier-pályaképet. Megmutatja, ki honnan indult, hová jutott és néha minek… A politikus=ciki, írja a szerző egy helyen. Érdemes-e róluk írni, majd olvasni róluk? Érdemes-e megtudnunk, hogy közülük többen jelentkeztek a Színművészeti Főiskolára sikertelenül, és most a „Nemzeti Parlament” színpadán ripacskodnak. Érdemes-e tisztázni, hogy kiflibe vagy sós stangliba haraptak-e bele? Érdemes-e megtudnunk, hogy mit mondtak húsz évvel ezelőtt, és mit hablatyolnak ugyanazzal a szájukkal ma? Érdemes-e egyetértenünk a szerzőnek azzal a kijelentésével, hogy „a mi elnökünk Göncz Árpád”? Az utóbbira a válaszom igen. Az előtte feltett kérdésekre a választ eldönti a kedves olvasó. Annyit segíthetek, hogy szerintem a helyes válasz: igen. Hiszen együtt élünk velük, mint a kutya a ráragadt bogánccsal, és bárhogy rázzuk magunkat, nem szabadulunk tőlük, de legalább többet tudunk meg róluk, mint amennyit ők el szeretnének árulni magukról. „Ceterum censeo”: el kell olvasni!

Nincsenek megjegyzések: